Befejeződött a vízi közművek felújítása a Fő utcán Nyomtatás

Befejeződött a Fő utcai vízi közművek felújítása, délelőtt megtörtént a terület műszaki átadása. Székesfehérvár önkormányzata több mint 1,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Belváros rehabilitációjának folytatására, ennek keretében került sor a csatornázási munkálatokra.

 

Ezt követően a gáz- és elektromos közművek felújítása történik meg, amelyet az E.ON saját beruházásban végez majd el. A Fő utca rekonstrukciója két ütemben kerül megvalósításra, csaknem egymilliárd forint összértékű beruházásként. Első lépésként 2012. február 1-jén került sor a munkaterület átadására a „Fő utca ivóvízvezeték és szennyvízcsatorna kitakarás nélküli és nyílt árkos munkák” keretében. Az ívóvíz- és szennyvízcsatorna hálózat felújítása 86 millió forint értékben valósult meg, és a pontos előkészítésnek köszönhetően pótmunkák elrendelése nélkül fejeződött be ennek a szakasznak a kivitelezése. Az időjárás nem kedvezett a beruházásnak, a téli mínuszfokok miatt csak a munkaterület átadása után három héttel indulhatott el a tényleges kivitelezés. A víziközművek felújítása határidőre megtörtént és 2012. június 22-én sor került a műszaki átadás-átvételre is. Ezt követően a gáz- és elektromos közművek felújítása történik meg, amelyet az E.ON saját beruházásban végez majd el az utca teljes hosszában szeptember végéig.