2013-ban is folytatódnak a fejlesztések Nyomtatás

Eredményes közmeghallgatást tartott a város közgyűlése december 14-én: a legtöbben a buszmenetrend változásaira, a Halesz-park felújítására és az Emlékév eseményeire voltak kíváncsiak.

 

A rendezvény elején Cser-Palkovics András a 2013-as év várható költségvetésének fő irányait mutatta be. Mint kiemelte, Székesfehérvár azon kevés városok közé tartozik, amelyik hitelképes, de a folyószámlahitelhez sem kellett hozzányúlnia a városnak idén. 2013 legfőbb fejlesztéseinek a Mártírok útja felújítása és a Fő utca rekonstrukciója számít, utóbbit 2013 nyarán adják majd át ünnepélyesen.

 

A polgármester rövid összefoglalót adott a 2013-as emlékév rendezvényeiről, valamint meghívta a város lakóit és minden érdeklődőt a január 4-ei díszközgyűlésre és azt követően a Nemzeti Emlékjel avatására. Az ország tíz Nemzeti Emlékhelyén immár a törvény betűje is előírja ezt.

 

Volt, aki a buszközlekedés átalakulására volt kíváncsi. Ezzel kapcsolatban a polgármester és Nagy Zsolt, a Közlekedési Iroda vezetője elmondta, elkészült a régi, jelenleg érvényben lévő, valamint a korábban már ismertetett új menetrend összegyúrásából született verzió, amiben rövidültek az átlós járatok útvonalai. A tervezetet várhatóan a jövő év első felében ismertetik a lakossággal, hogy el lehessen dönteni, érdemes-e azt bevezetni. Ha igen, akkor nyáron várható az új rendszer beindulása.

 

Többen azzal kapcsolatban tettek fel kérdést, hogy a város bizonyos területein miért maradt ott a lehullott lomb. Bozai István városgondnok szerint az idén a szokásosnál jóval később, november végén voltak csak fagyok, így sok fáról a levelek is csak ezt követően potyogtak le. A közcélú munkások nyolcvan százalékát viszont a lejáró program miatt el kellett bocsátani, s csak januártól vehetőek fel újabbak, így a saját személyi állománnyal kell a lombsöprést megoldani. A városgondnok ígéretet tett, hogy még legalább két alkalommal összegyűjtik a közterületi lombokat.

 

Szóba került a Halesz-park ügye is: a park teljes felújítását szeretné az önkormányzat 2013-2014 között elvégezni. Az első lépés azonban mindenképpen egy használható illemhely kialakítása lesz, ezt már 2013 első felében szeretné megoldani az önkormányzat. Maga a közpark is megújul, a remények szerint 2014-re.

 

Sándorovits László, a szerb nemzetiségi önkormányzat elnöke a skanzenben uralkodó állapotok miatt emelte fel a szavát: a köves úton, amióta elkészült, nem lehet közlekedni, sőt, mostanában valakik elkezdték a köveket felszedni. Reggelenként a templomkertben és az utcán is üres üvegeket, sőt személyi okmányokat szoktak találni. Cser-Palkovics András szerint szükséges lenne egy kerekasztalbeszélgetést összehívni a jövő év elején ez ügyben, hogy a kérdésekre az érintettekkel közösen sikerüljön megoldást találni.